A szándékosan megtévesztő jelzésekről

2024. január 29. 13:13

Január 25.-én Kevermesről érkezett egy jelzés, amely szerint kigyulladt egy családi ház Kevermesen, a Dózsa utcában. A nagy erőkkel helyszínre vonuló tűzoltók tűzet, tűzre utaló nyomokat a megadott helyszínen nem találtak. A szándékosan megtévesztő betelefonálót pár órán belül sikerült kézre keríteni, így rövid időn belül megindulhatott ellene a felelősségre vonással kapcsolatos szabálysértési eljárás.

Különbséget kell tennünk a téves jelzés és a szándékosan megtévesztő bejelentés között. Téves jelzés például az, amikor a tűzoltóság a helyszínre vonulva füstöt észlel, de kiérkezve felügyelet melletti égetést talál, vagy amikor a tűzoltóság a bejelentés alapján a helyszínre vonul, de tüzet, vagy tűzre utaló jelet nem talál, azonban a bejelentő jóhiszeműen járt el. Valótlan, vagy megtévesztő jelzés pedig az, amikor valaki szándékosan, szórakozásból vagy önérdekből hamis, nem létező káreseményről tesz bejelentést.

Az ilyen szándékosan megtévesztő jelzések igazi veszélye abban áll, hogy míg a tűzoltók az alaptalan segélyhívásban jelzett helyre mennek, addig érkezhet egy vagy több valódi, tényleges segítségkérés, melyhez a valótlan jelzés miatt így később vagy akár távolabbról érkezhet a segítség. Vannak helyzetek, ahol akár perceken múlhat egy esemény tragikus végkimenetele.

A tűzoltóság és műveletirányítás ügyeletein elhelyezett telefonkészülékek még akkor is azonosítják a hívó fél számát, ha az titkosítva lett, a digitális technikának köszönhetően a mobiltelefonok tartózkodási helye meghatározható, valamint minden hívás rögzítésre kerül, így utólag visszakereshető.

A meggondolatlan betelefonálók ilyenkor a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény szerinti valótlan bejelentés szabálysértését követik el, melyből adódóan a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kivétel nélkül, minden esetben szabálysértési feljelentést tesz az illetékes rendőrkapitányságon.

Az eljáró bíróság pénzbüntetést szab ki és/vagy közérdekű munkára kötelezi az elkövetőket, ezen kívül  a Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kérelmére, arra is kötelezi őket, hogy térítsék meg a bejelentéssel felmerült vonulási költségeket is, mely adott esetben a százezer forintot is elérheti.

Kérünk mindenkit, hogy viselkedjen felelősségteljesen és tartózkodjon az ilyen jellegű nemkívánatos cselekedetektől.