Tűzoltó beavatkozások a tegnapi napon

2023. január 19. 09:10

Egy személygépkocsi lesodródott az úttestről tegnap délután Gyula és Elek között, a 4444-es úton. A járművel hárman utaztak, a balesetben egy fő súlyosan két fő pedig könnyebben megsérült. A gyulai hivatásos tűzoltók az autót áramtalanították és átvizsgálták, majd a helyszínt átadták a rendőrség munkatársainak.

 

Tegnap közölt események: 

A kedd este kialakult szeles időjárás miatt Békés vármegyében még a szerdai napon is tizenhét alkalommal riasztották a tűzoltókat a károk felszámolásához. Jellemzően faágak szakadtak úttestre, épületre, villanyvezetékre, de volt olyan eset is ahol a tetőhéjazatot bontotta meg a szél. A legtöbb beavatkozásra Békéscsabán és Orosházán volt szükség, de egy-egy kárhelyszín felszámolására még másik nyolc településen is sor került. Az esteket a gyomaendrődi és a békési önkormányzati, valamint a békéscsabai, a mezőkovácsházi, a gyulai, az orosházi és a szarvasi hivatásos tűzoltók számolták fel láncfűrész, létra és emelőkosaras jármű segítségével. Az esetekkel kapcsolatosan senki sem sérült meg.