Általános lakossági tájékoztatók 2

Madárinfluenza

Hasznos tudnivalók a madárinfluenzáról
 

Bevezetés

Az utóbbi időben számos hír látott napvilágot a madárinfluenzával kapcsolatban. A hírek -már csak rövidségük folytán is- sokakban összezavarták a madárinfluenzával kapcsolatos különböző fogalmakat, így riadalmat okozva a lakosság, de az állattartók körében is. Tájékoztatónk célja, hogy ismertessük a madárinfluenzával kapcsolatos fogalmakat, áttekintést adjunk a jelenlegi állat-egészségügyi helyzetről, illetve eljuttassuk elérhetőségeinket azok számára, akik a hatósági állat-egészségügyi szolgálathoz szeretnének fordulni kérdéseikkel, bejelentéseikkel.

 

Mi a különbség a szezonális influenza, a madárinfluenza és az influenza pandemia között? 

Az influenza általában véve egy vírusok által okozott fertőző betegség, melynek kórokozója (az influenzavírus) számos változatban fordul elő a világon. Egyes típusai jellemzően embert, mások különböző fajú állatokat betegíthetnek meg.

 

A szezonális influenza az emberek között, az ún. "influenzaszezonban" jelentkező, jellemző tünetekkel járó fertőző betegség, mely az állatokra nem veszélyes. 

A madárinfluenza egy állatbetegség, mely a számos vírusváltozat miatt két jellemző formában fordul elő.

Kis kórokozó képességű variánsa, a vadon élő és tenyésztett madarakban világszerte előfordul, tüneteket nagyon ritkán okoz, így sem állat-egészségügyi, sem pedig közegészségügyi szempontból nem mondható veszélyesnek. Vannak azonban olyan madárfajok, melyek az influenzára érzékenyebbek, ilyen például a pulyka is. Ezen fajokban az influenza kis kórokozó képességű változata könnyebben alakulhat át az ún. erős kórokozó képességű változattá, mint amilyen a legutóbbi hírhedt, állatjárványt okozó H5N1-es típus is.

Az erős kórokozó képességű influenzavírus már majdnem minden baromfifajra veszélyes és nagy kiterjedésű járványokat okozhat, melyek megfékezése csak igen szigorú állat-egészségügyi intézkedésekkel valósítható meg.

Az erős kórokozó képességű madárinfluenza (és csak ez!), bár szinte kizárólag madarakra (így baromfira is) jelent veszélyt, egyes elszigetelt esetekben okozott megbetegedést (sőt halált) emberekben is. Ezek az esetek olyan személyekben jelentkeztek, akik az erős kórokozó képességű madárinfluenza járvány által érintett beteg, elhullott vagy leölt állatokkal közvetlenül érintkeztek, illetve hőkezelés nélkül fogyasztották ezeket (pl. nyers vérből készült levest), illetve szervezetük ellenállóképessége alacsony volt.

 

Az influenza pandemia egy olyan, emberek között terjedő súlyos influenzajárvány, mely a "szokásos" szezonális influenzánál súlyosabb tünetekkel járó, sok esetben halálhoz vezető megbetegedést okoz. Szerencsére ezek a járványok ritkák, sajnálatos módon azonban előre nem jósolható meg, mikor jelentkeznek. 

Melyek a madárinfluenza tünetei a madarakban?

 

A madárinfluenzának lehetnek olyan enyhe változatai is, melyek tünetekkel nem is járnak. Ezen fertőzésekre a folyamatos laboratóriumi vizsgálat deríthet fényt. Bár ezen fertőzések sem emberre, sem pedig az állatokra nem veszélyesek, tanácsos kiemelni a fertőzött állományokat. 

Az erős kórokozó képességű madárinfluenza vírusfertőzés első tüneteit általában 1-3 nap közötti lappangási idő előzi meg. Ezt követően a megbetegedett madarak elesettek, alig mozognak, esetenként hasmenésesek és sokszor még a légzőszervi tünetek jelentkezése előtt elpusztulnak. A jellemző légzőszervi tünetek: orrfolyás, kötőhártya-gyulladás, tüsszögés, krákogás, a szemgödör alatti üregek gyulladása. Esetenként jelentkezhet a toroktájék és a fejfüggelékek (taréj, lebernyeg) vizenyős duzzanata is.

 

Hogyan terjed a madarak között a madárinfluenza? 

A fertőzött madarak a vírust minden testváladékukkal és a bélsarukkal is ürítik. A környezetbe jutó vírusok ellenálló képessége kicsi, ideális körülmények között is 1-2 hét múlva elpusztulnak.

Az állatok fertőződése jellemzően egymás közötti érintkezéssel, a vírus belélegzésével, testváladékokkal szennyezett takarmány felvételével, ivóvízzel fertőződnek. A fertőzést így a baromfival érintkező (ott pihenő, táplálkozó) vadmadarak is terjeszthetik.

 

Hogyan mutatható ki a madarak madárinfluenzával való fertőzöttsége? 

Mivel a megbetegedés tünetei, vagy azok egy része más madárbetegségek esetén is észlelhetőek, a madárinfluenza megállapításához laboratóriumi vizsgálatok szükségesek. A vírussal való fertőzöttség felderítéséhez a madarak vérsavójának vizsgálatával, esetleg torokváladékukból és a kloákából vett tamponminták vizsgálatával tájékozódhatnak.

 

Megbetegítheti-e a madárinfluenza vírusa az embert?

Általánosságban az a tapasztalat, hogy az állatok influenzavírusai közvetlenül nem fertőzik az embert és fordítva. Extrém körülmények között, például ha valaki folyamatosan és nagy mennyiségben lélegzi be a madárinfluenza erős kórokozó képességű vírusát (is) tartalmazó port, akkor kivételesen előfordulhat az, hogy emberben közvetlenül a madárinfluenza vírusa okoz megbetegedést. Az Ázsiában észlelt emberi, de madárinfluenza vírusa által okozott megbetegedések azok között jelentkeztek, akik a beteg madarakkal nap mint nap, "hivatásszerűen" foglalkoztak, és a munkavégzés során egyéni védőfelszerelést (maszkot) nem használtak illetve az immunrendszerük le volt gyengülve.

Teljes bizonyossággal kimondható, hogy a madárinfluenza vírusa emberről emberre nem képes átterjedni.

Az influenzavírusok ellenálló képessége kicsi. A testváladékok beszáradása, a különböző fertőtlenítőszerek, a 60 °C feletti hőmérséklet az influenzavírusokat hamar elpusztítja. A hazánkban általában alkalmazott konyhatechnológiai műveletek (pl. főzés, párolás, sütés) az influenzavírusok elpusztításához biztosan elegendőek.

A hazánkban közfogyasztásra forgalomba kerülő élelmiszerek, baromfihús erős kórokozó képességű madárinfluenza vírussal való fertőzöttsége és főleg azok fertőzést terjesztő szerepe kizártnak tekinthető, mert Magyarország a betegségtől mentes, s ha esetleg járványkitörésre kerülne is sor, a nagyon szigorú állategészségügyi hatósági intézkedések megakadályozzák, hogy a fertőzött helyekről hús kerüljön forgalomba.

 

Mit tenne az állategészségügyi szolgálat egy esetleges járvány esetén ?

 

Egy laboratóriumi vizsgálatok alapján hivatalosan megállapított madárinfluenza járványkitörés esetén az állat-egészségügyi szolgálat részletes jogi szabályok alapján jár el, melyek döntő többsége európai uniós jogszabályokon alapul.

A madárinfluenza esetén a szolgálat célja a fertőzés terjedésének mihamarabbi megállapítása, ezért a fertőzött telepet zárlat alá helyezi és az ott lévő állományt felszámolja. A telep körül különböző védelmi körzetek (védő- és megfigyelési körzet) kerülnek felállításra, melyekben szintén megszorítások lépnek életbe a vírusterjedés megakadályozása érdekében.

 

Fontos tudni, hogy a madárinfluenzával kapcsolatos járványvédelmi intézkedések (leölés, ártalmatlanítás stb.) 100%-os állami kártalanítás mellett történnek.

 

Mi az állattartó kötelessége?

 

Egy esetleges járvány által okozott kártétel elsősorban attól függ, hogy az mennyire terjed el az ország állományaiban. A vírus terjedése szempontjából a járvány kezdeti szakasza kritikus, ezért mihamarabbi beavatkozás szükséges. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha az állat-egészségügyi szolgálat tudomást szerez a megbetegedésről.

Ezért valamennyi állattartó kötelessége, hogy az állományában jelentkező, betegségre utaló tüneteket azonnal jelentse a legközelebbi állatorvosnak, hatósági állatorvosnak.

 

Természetesen az állomány megvédése érdekében is a legtöbbet az állattartó teheti. Hiábavaló minden erőfeszítés, ha az állatok tartója nem fektet hangsúlyt a betegségmegelőző óvintézkedések betartására.

 

Mit tesz az állategészségügyi szolgálat a megelőzés érdekében ?

 

Az Európai Unió állat-egészségügyi hatóságait tömörítő Állandó Állategészségügyi és Élelmiszerlánc Bizottság, mely az Európai Bizottságon belül működik, folyamatosan figyelemmel kíséri a világban zajló állat-egészségügyi eseményeket és szükség esetén azonnal képes valamennyi tagállamra nézve kötelező intézkedéseket hozni. Így valamennyi, az erős kórokozó képességű madárinfluenza által érintett országból azonnal felfüggesztette az élő baromfi és egyéb (pl. kedvtelésből tartott) madarak behozatalát.

 

Magyarországon számos állat-egészségügyi intézkedést hoztunk a hazai baromfiállomány megvédésére. Ezek közül a fontosabbak:

 

Emelt szintű betegségfigyelő rendszer: fokozott járványügyi ellenőrzések mellett mintegy 9000 baromfit illetve 2000 vadon élő madarat vizsgál meg az Országos Állategészségügyi Intézet virológiai laboratóriuma a vírus jelenlétére. A vizsgálatok célja, hogy a vírus esetleges jelenléte esetén mihamarabb elfojthassuk a járványgócot.

 

Emelt szintű biológiai biztonsági intézkedések

 

Számos olyan ideiglenes intézkedést rendelt el az állat-egészségügyi hatóság, melyek csökkentik annak a veszélyét, hogy a vadon élő madarakból a madárinfluenza a baromfira vagy egyéb, fogságban tartott madarakra terjedhessen. Ezek röviden az alábbiak:

 

·     mivel a madárinfluenzát vadon élő madarak is terjeszthetik, ornitológus (madártani) szakértőkkel együttműködve meghatároztuk Magyarország azon területeit, melyeken az átlagosnál több vonuló vadmadár fordul elő. Itt a vadászoknak valamennyi elhullott vadmadarat jelenteni kell

·     az élő baromfi és egyéb madarak összegyűjtésével rendezett események megrendezése ideiglenesen tilos (pl. állatvásárok, piacok, kiállítások stb.)

·     a szabadban tartott baromfi etetését és itatását zárt, de legalább fedett helyen kell megoldani

·     a felszíni vizeket baromfi itatására használni tilos

·     vadászat idején tilos vízimadarakat csaliként használni

·     a vadmadár vadászatokat előzetesen be kell jelenteni a helyi (megyei) állategészségügyi hatóságnak

·     a baromfitartó telepeken látogatási tilalom van érvényben, oda -a baromfi fertőződésének megelőzése érdekében- csak védőfelszerelésben lehet belépni.

 

Hogy érhetem el az állat-egészségügyi szolgálatot?

 

Amennyiben Önnek állatállománya van, bizonyosan rendszeres kapcsolatban áll hatósági állatorvosával, akihez bizalommal fordulhat tájékoztatásért.

A fokozott lakossági érdeklődésre tekintettel az állami állat-egészségügyi szolgálat országos hálózatának keretében a megyei (fővárosi) állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomások (ÁÉEÁ-k) folyamatosan hívható telefonszámokat biztosítanak az ország valamennyi megyéjében, melyeken folyamatosan választ adnak a lakossági kérdésekre, illetve fogadják a bejelentéseket. Ezek az alábbiak:

 

Fővárosi ÁÉEÁ

06-30-334-5323

Baranya megyei ÁÉEÁ

06-30-241-2942

Bács-Kiskun megyei ÁÉEÁ

06-30-676-3554

Békés megyei ÁÉEÁ

06-20-442-0447

Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ÁÉEÁ

06-30-399-5759

Csongrád megyei ÁÉEÁ

06-30-746-3373

Fejér megyei ÁÉEÁ

06-30-956-3168

Győr-Moson-Sopron megyei ÁÉEÁ

06-30-241-2946

Hajdú-Bihar megyei ÁÉEÁ

06-30-299-9951

Heves megyei ÁÉEÁ

06-30-655-0754

Jász-Nagykun-Szolnok megyei ÁÉEÁ

06-30-382-6365

Komárom-Esztergom megyei ÁÉEÁ

06-30-581-6734

Nógrád megyei ÁÉEÁ

06-30-241-2949

Pest megyei ÁÉEÁ

06-20-556-2966

Somogy megyei ÁÉEÁ

06-82-527-170

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ÁÉEÁ

06-30-998-0504

Tolna megyei ÁÉEÁ

06-30-560-7405

Vas megyei ÁÉEÁ

06-30-916-9208

Veszprém megyei ÁÉEÁ

06-30-947-2479

Zala megyei ÁÉEÁ

06-30-631-4269


Téli jótanácsok

Gépjárműben ragadva

Ha egy hóvihar miatt bennrekedne az autójában, a következők szerint járjon el:

  • Húzódjon le az autópálya szélére. Kapcsolja be az elakadásjelzőt és tegyen ki vészjelzést a rádió antennára akasztva, vagy az ablakra csíptetve.
  • Maradjon a gépjárművében, ahol a legnagyobb valószínűséggel megtalálják a mentőerők. Ne induljon gyalog útnak, hacsak nem lát a közelben lakóépületet, ahol menedékhelyet találhat. Legyen óvatos; a hófúvás miatt a távolságok nagyobbnak tűnhetnek. Egy épület közelinek tűnhet, de a mély hóban történő gyaloglás meghosszabbítja az odajutást.
  • A motort és a fűtést óránként kb. 10 percig járassa. Miközben jár a motor, kicsit tekerje le az egyik hátsó ablakot a szellőztetés miatt, illetve időnként takarítsa ki a havat a kipufogócsőből. Ez megvédi a lehetséges szén-monoxid mérgezéstől.
  • Végezzen időnként gyakorlatokat a testhőmérséklet fenntartása érdekében, viszont a túlterhelést kerülje el. Szélsőséges hidegben, használjon föl térképeket, üléshuzatot, szőnyeget a szigeteléshez. Húzódjon össze útitársaival és használja kabátját takaróként.
  • Váltásban aludjanak. Egy személy mindig legyen ébren, az érkező mentőerők figyelésére.
  • Egyen rendszeresen és fogyasszon bőségesen folyadékot a kiszáradás megelőzése érdekében, de kerülje el a koffein és az alkohol fogyasztását.
  • Ügyeljen arra, hogy ne merüljön le az akkumulátor. Arányosan ossza be a szükséges elektromos energiát - a lámpák, a fűtés, a rádió használatára.
  • Kapcsolja be éjszaka a belső lámpát, hogy a mentőerők meg tudják találni.
  • Ha elhagyatott helyen szorult az autójába, betűzze ki egy nyílt területen a HELP, vagy SOS szavakat és rakja ki kövekkel, vagy faágakkal a mentőerők figyelmének felkeltése céljából, akik a levegőből pásztázhatják a területet.
  • Hagyja el az autóját és induljon el gyalog - amennyiben szükséges - ha elvonult a hóvihar. Amennyiben otthagyja az autóját, úgy a kulcsot olyan kormányállásban vegye ki, hogy a kormányt el lehessen forgatni.

(Forrás: FEMA, Amerikai Szövetségi Veszélyhelyzet-kezelési Hivatal)

Stranded in a Vehicle

If a blizzard traps you in the car:

  • Pull off the highway. Turn on hazard lights and hang a distress flag from the radio antenna or window.
  • Remain in your vehicle where rescuers are most likely to find you. Do not set out on foot unless you can see a building close by where you know you can take shelter. Be careful; distances are distorted by blowing snow. A building may seem close, but be too far to walk to in deep snow.
  • Run the engine and heater about 10 minutes each hour to keep warm. When the engine is running, open a downwind window slightly for ventilation and periodically clear snow from the exhaust pipe. This will protect you from possible carbon monoxide poisoning.
  • Exercise to maintain body heat, but avoid overexertion. In extreme cold, use road maps, seat covers, and floor mats for insulation. Huddle with passengers and use your coat for a blanket.
  • Take turns sleeping. One person should be awake at all times to look for rescue crews.
  • Eat regularly and drink ample fluids to avoid dehydration, but avoid caffeine and alcohol.
  • Be careful not to waste battery power. Balance electrical energy needs - the use of lights, heat, and radio - with supply.
  • Turn on the inside light at night so work crews or rescuers can see you.
  • If stranded in a remote area, stomp large block letters in an open area spelling out HELP or SOS and line with rocks or tree limbs to attract the attention of rescue personnel who may be surveying the area by airplane.
  • Leave the car and proceed on foot - if necessary - once the blizzard passes.

(Source: FEMA, Federal Emergency Management Agency)


A legfontosabb tudnivalók árvízveszély idején

Az alapvető magatartási szabályok árvízkor a következők:

  • Kapcsolja be a-rádiót,-TV-t, figyelje a külső tájékoztatásra, hangosbeszélőre, szirénára, informáld a szomszédokat is!

  • Ne telefonáljon, csak segélykérési céllal!

  • Ha elrendelték a kitelepítést, ne mondjon ellent, kövesse az utasításokat!

  • Készítsen "túlélő"-csomagot!

  • Zárja el és kapcsolja ki a gázt, villanyt, vizet ha elhagyja a lakást, és zárja be az ajtókat, ablakokat is!

  • A csomagot hátizsákban vagy válltáskában vigye, kezei maradjanak szabadon!

  • Öltözzön rétegesen, kényelmesen!

  • Gondoljon a családtagok szükségleteire is!

  • A megadott gyülekezőhelyet gyalog közelítse meg!

  • Csoportosan közlekedjen, hogy segíthessenek egymáson!

  • A gyülekezőhelyen várja meg a további utasításokat!

  • Ne hallgasson rémhírekre, ne terjessze azokat!

  • Bízzon azokban, akik felkészültek a védelmére, és Önért is vállalják a veszélyt!

Alapszabály: A megáradt víz kiszámíthatatlan, ne menjen bele, csak ha már semmi más lehetőség nincs. A fenti magatartásszabályokból aszerint kell választania, hogy el tudja-e hagyni az épületet, amelyben tartózkodik, vagy sem.

Általános magatartási szabályok kitelepítés elrendelése esetén:

  • a lakosság a kitelepítéséről, kimenekítéséről szóló elrendelést követően bárhol értesül róla az első és legfontosabb számára, hogy ha lehetséges, hazatérjen a lakásába, családtagjait "összegyűjtse", mert a kitelepítésre, kimenekítésre a családnak együtt kell felkészülni,

  • alapvető követelmény, hogy a kitelepítést irányító szerv utasításait be kell tartani, a gyülekezőhelyen pontosan meg kell jelenni,

  • első feladat a veszélyhelyzeti (túlélő") csomag összeállítása,

  • a megadott kitelepítési útvonalat kell használni,

  • a kitelepítés során érvényesül a család együtt tartásának elve,

  • ha a veszélyhelyzet bekövetkeztekor a tanulók az iskolában tartózkodnak, és az osztályok tanulóiért a nevelő felel, ő viszi őket a kitelepítési gyülekező helyre, a befogadási helyen le kell adnia a névsorukat,

  • mindenkinek el kell döntenie, hogy saját maga által meghatározott befogadási helyre megy pld. rokonokhoz, vagy a befogadásra kijelölt helyre,

  • az egyedül maradó gyermekekre, idősekre és betegekre megkülönböztetett figyelmet kell szentelni, a mozgásképtelen betegeket a gyülekezőhelyen be kell jelenteni, a segítők megérkezéséig maradnia kell valakinek mellettük,

  • ne veszélyeztesse senki az életét a család értékeinek védelmével, mert a hátra maradt ingatlanok, egyéb vagyontárgyak őrzését a rendőrség, polgárőrség, őrző-védő szervezetek végzik.

A lakásból való távozáskor:

  • ki kell kapcsolni a villanyt az elektromos készülékeket, a világítást,

  • el kell zárni a víz- és gázvezetéket, berendezéseket,

  • el kell oltani a kályhákban, tűzhelyekben az égő tüzeket,

  • be kell zárni az ablakokat, ha van leereszteni a redőnyöket,

  • a lakásajtót kulcsra zárni,

  • a mozgásképtelen beteg családtagokat a gyülekezési helyen be kell jelenteni, egy visszamaradó családtag felügyelete mellett meg kell várni, amíg az elszállításuk központilag megtörténik.

Mi legyen a "túlélő-csomag"-ban?

  • személyi okmányok, értéktárgyak, készpénz, betétkönyv, bankkártya,

  • két- három napi élelmiszer (konzerv, nem romlandó élelmiszer) egy liter ivóvíz, tea, üdítő (az élelmiszereket úgy célszerű összeválogatni, hogy a napi kalória érték a 3000-3600 kalória tápértéket elérje)

  • az évszaknak megfelelő lábbeli, felsőruházat, fehérnemű,

  • tisztálkodási eszközök,

  • rendszeresen használt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök

  • egyéni védőeszköz (ha van) szükség szerint légzésvédő és bőrvédő eszközként - asználható ruházat,

  • takaró (esetleg hálózsák, gumimatrac,)

  • ha van, hordozható rádió.

A csomag kialakításánál feltétlenül számolni kell azzal, hogy központilag biztosított szállítóeszközön, esetleg gyalog történik a lakóhelyelhagyás. Fontos, hogy az összeállított csomag könnyen szállítható legyen, nem haladhatja meg a 20 kg-ot. A csomagon fel kell tűntetni a nevet, a címet, a gyermek ruházatára lehetőleg fel kell írni, vagy varrni a nevét, születési évét. Mellékelni kell az esetleges gyógyszerérzékenységéről szóló iratot. Tartózkodni kell a mindennapi élethez nem szükséges tárgyak, eszközök, becsomagolásától, bár ha belefér a súlyba, a gyermek szeretett játékát tanácsos betenni.

Árvíz:

Árvízről akkor beszélünk, ha a folyó vízszintje megemelkedik, a folyó kilép a medréből és elönti a környező településeket.

Hazánk vízkészletét tekintve sajátos helyzetben van a szomszédos országokhoz viszonyítva:

  • az éves teljes vízkészlet 96 %-a a szomszédos országokból érkezik,

  • az ország határát 89 kisebb-nagyobb vízfolyás szeli át,

  • az árvizek nagy része a hó olvadását követően az esőzések hatására következik be,

  • hazánkban a folyók mentén 4220 km töltés, gát van kiépítve,

  • hazánk árvízveszélyes helyei: Felső-és Közép- Tisza-vidék, a Sajó és a Bodrog völgye, a Körösök vidéke és alkalmanként a Duna,

  • az elmúlt évtizedek tapasztalata alapján hazánkban 2-3 évenként közepes, 5-6 évenként jelentős, 10-12 évenként rendkívüli árvizek kialakulásával lehet számolni. 1838-ban Budapesten volt a legnagyobb árvíz.

  •  


A lakóhelyen történő védekezés körülményei

 

A természeti és civilizációs katasztrófák jelentős része váratlanul következik be, ezért a hatásuk ellen történő védekezésre igen kevés idő áll rendelkezésre.

Abban az esetben, ha a katasztrófa következményeként a környezet levegője mérgező, sugárzó anyaggal szennyeződött, a lakosság életének megóvására a helyi védekezést, az un. elzárkózást kell azonnal megvalósítani.

Amennyiben a lakóhely rendelkezik azonnal igénybe vehető és üzemeltethető óvóhellyel, akkor oda kell levonulni. Ha nincs felhasználható óvóhely a helyi védekezés leggyorsabban megvalósítható módszere a lakásban történő elzárkózás.

Lakásban az elzárkózáshoz legalkalmasabb helyiség az, amely nem rendelkezik a külső légtérbe nyíló ajtóval, ablakkal, azaz a lakás legvédettebb helyisége. A továbbiakban a lakás nyílászáróinak (ajtó, ablak) és szellőzőnyílásainak tömítéséről kell gondoskodni. Ennek jól bevált módszere a nyílások ragasztó- vagy szigetelő szalaggal való lefedése. Ezután a nyílászárók lefedése következik a eléjük függesztett megnedvesített ruhaanyaggal (lepedő, pokróc) melynek célja, hogy a nyílászárók esetleg tömítetlenül maradt résein bejutó mérgező anyag azon megkötődjön.

Az elektromos és gázfogyasztó berendezéseket (az őrlángot is) haladéktalanul el kell zárni. Figyelemmel arra, hogy a villany- és vízszolgáltatás bármikor megszakadhat zárható edényekbe ivóvizet kell tölteni, szükség világítóeszközt előkészíteni. Az elzárkózás megkezdésekor a rádión, TV-n és a külső, esetenként hangszóróval közölt tájékoztatást követően az elrendelt korlátozásokat folyamatosan végre kell hajtani. A lakásban tartott háziállatok különösen érzékenyen reagálnak a veszélyhelyzet során, ami miatt veszélybe sodorhatják az elzárkózott személyeket. Ennek elkerülése érdekében az állatokat külön helyiségbe kell zárni, hogy fékezhetetlenné válásuk ne veszélyeztesse az ott tartózkodók épségét.

Annak érdekében, hogy a helyiség levegőjének oxigéntartalma minél tovább biztosítsa az életben maradás feltételét, fontos a dohányzás, nyílt láng használatának elkerülése, ugyanígy a felesleges mozgás is, amely fokozza a szervezet levegő fogyasztását. Legcélszerűbb az egy helyben való tartózkodás, (ülés, fekvés) megvalósítása.

A helyiségbe zárt levegő hőmérséklete az ott tartózkodó személyek által kibocsátott hőmennyiség miatt folyamatosan emelkedik, amely zavarólag hat az ott tartózkodóra, ezért az elzárkózásnál a ruházat kiválasztásakor ezt figyelembe kell venni. Célszerű pamutruházat viselése, mivel a műszálas anyagok nehezítik a test hőleadását, ami rosszulléthez is vezethet.

Elzárkózás során elegendő a kisebb kalória fogyasztás, ezt az étkezéskor érdemes figyelembe venni. A folyamatos evést - amely pótcselekvésként megnyilvánulhat - kerülni kell, helyette rendszeres időközökben kisebb adagokat kell fogyasztani.

Nagyon fontos az életben maradás érdekében a fizikai és döntően a pszichikai állapot optimális szinten tartása, a pánikhelyzet kialakulását előidéző okok kiszűrése. A fizikai állóképesség, kondíció és a lelkierő megőrzésével, valamint a túlélés sikerébe vetett bizalommal a pánik elkerülhető. Folyamatosan követve a médiákon keresztül az eseményeket és betartva az elrendelt korlátozásokat az önmagára utaltság érzése megszüntethető.

Kedvező esetben a mérgező, sugárzó hatás az időjárási viszonyok hatására rövid idő elteltével már nem veszélyeztető töménységet ért el. A katasztrófa felszámolását vezető utasítás alapján, helyszíni mérések elvégzése után az elzárkózás feloldásra kerül. A lakosokat a továbbiakban a kapott információk, tájékoztatások alapján kell eljárni.


A lakóhely azonnali elhagyásával kapcsolatos tennivalók

A kitelepítés végrehajtása esetén, annak elrendelését követően - optimális esetben - számolni lehet egy felkészülési időszakkal. Bármilyen helyzetben értesül az állampolgár a kitelepítés elrendeléséről a végrehajtás első mozzanata számára azt jelenti, hogy otthonában kell felkészülnie a kitelepítésre. A kitelepítés végrehajtásának sikere és szervezettsége mindenekelőtt a lakosság tájékozottságától és fegyelmezettségétől függ.

Ennek eredményeként a kitelepítésre való közvetlen felkészülés és a lakóhely elhagyása a lehető legrövidebb időn belül végrehajtható. A kitelepítés elrendelése után az érintett állampolgárnak az alábbi tartalmú felszerelést kell összeállítani:

  • a személyi okmányait, legfontosabb értéktárgyait, készpénzét értékpapírjait;

  • 2-3 napra elegendő élelmiszert és legalább 1 liter ivóvizet, teát vagy üdítőitalt;

  • fehérneműt, lábbelit és megfelelő ruházatot;

  • tisztálkodási, önsegélynyújtó eszközöket és a legfontosabb gyógyszereket;

  • egyéni védőeszközeit (a szükség légzésvédőt és szükség bőrvédő eszközként használható ruházatot);

  • takarót, hálózsákot, gumimatracot vagy párnát és táskarádiót.

Alapvető követelmény, hogy a kitelepülők személyenként minél kisebb tárfogatú és könnyen szállítható személyi csomagot vigyenek magukkal, amely csak a legszükségesebbeket tartalmazhatja, figyelembe véve a kitelepülés végrehajtásának módját, vagyis azt, hogy az gyalog, személygépjárművel, vagy központilag biztosított szállítóeszközökkel történik. Ez utóbbi esetben a csomag súlya személyenként nem haladhatja meg a 20 kg-ot.

A személyi csomagokat ajánlatos bőröndben, kézitáskában vagy egyszerű zsákból készült háti vagy kézi csomagban elhelyezni a név, cím feltüntetésével.

A lakásból való távozás előtt ki kell kapcsolni, illetve el kell zárni az elektromos, a víz, a gáz, stb. vezetékeket, berendezéseket, el kell oltani a kályhákban, tűzhelyeken égő tüzeket és be kell zárni az ablakokat, ajtókat.

A felkészülés után a kitelepülők kötelesek a legrövidebb időn belül, az előzetes tájékoztatás szerint meghatározott gyülekezési helyen megjelenni és a polgári védelmi. szervezet irányításával a várost elhagyni, továbbá a kitelepítés útvonalain és a befogadási helyeken pedig a kitelepítés végrehajtásában közreműködő szervek intézkedéseit betartani.

A visszatelepítés tudnivalói

A veszély elmúltával a kitelepített lakosság visszatér a lakhelyére. A visszatérés lehetőségének a megállapítása a katasztrófavédelmi és a vízügyi szakemberek feladata. A visszatelepítés során feltétlenül tartsa be a következő szabályokat!

  • A visszatelepülés csak a katasztrófavédelmi szakemberek javaslata alapján történhet meg. Meg kell várni, amíg ők biztonságosnak ítélik meg a helyzetet.

  • Akiket szervezett formában telepítettek ki, azokat szervezett formában telepítik vissza is. Amennyiben önállóan tér vissza, feltétlenül jelentse be a befogadó településen a szándékát.

  • A településre csak akkor szabad visszatérni, ha megtörtént a fertőtlenítés.

  • Ha az orvosok javasolják, adassa be a védőoltást.

  • Ha a házán, lakásán repedéseket, töréseket lát, kérje a szakemberek véleményét lakása biztonságát illetően.

  • Ha romosodást talál, a romok eltakarítása nagy körültekintést igényel, mert a romok mozgatása újabb omlást idézhet elő. Sose kezdjen egyedül a munkához, kérje a szakemberek segítségét.

  • Az állati tetemeket, szemetet, amelyet a víz hordott az udvarára, kertjébe, ne ássa el. A szakemberek begyűjtik azokat.

  • A vizet, villanyt, gázt csak a vezetékek és a hálózat ellenőrzése után lehet bekapcsolni.

  • Az átázott elektromos készülékeket, a gázkazánt, konvektorokat üzembe helyezés előtt vizsgáltassa meg szakemberekkel.

  • A vezetékes víz használata a hatóságok engedélye alapján történhet csak meg.

  • A kút vize sokáig alkalmatlan még emberi, állati fogyasztásra, fertőtlenítés és az ellenőrzés után lehetséges csak.

 

Kérjük, hogy a saját érdekében a visszatelepítés során tartsa be a hatóságok által meghatározott szabályokat!


Veszélyes anyagok azonosítása

A tehervagonokon, teherautókon, tartálykocsikon feltétlenül jelezni kell valamilyen módon, ha veszélyes anyagokat szállítanak. Ilyenkor egy vagy több 30x40 cm nagyságú narancssárga táblát helyeznek a jármű elejére és hátuljára is. Ha a táblán nincs szám, ez azt jelenti, hogy a jármű darabos árut szállít, vagy többféle veszélyes anyag van rajta.

Ha tartályban szállít anyagot (gáz, folyadék), akkor számozott sárga tábla van rajta. Mivel gyakran előfordul ezeknek a járműveknek a balesete, jó tudni, mit is jelenthetnek ezek a számok. A tábla alapszíne narancssárga, fekete szegéllyel, amit középen egy vízszintes fekete vonal választ el.

Felső részén a veszélyt jelző szám, alsó részén a szállított anyag beazonosítását segítő szám áll. Mit jelentenek ezek a számok? Az első szám a főveszélyt, a második és a harmadik szám a további veszélyeket jelzi.

Az alsó mezőben lévő négyjegyű szám a szakemberek számára pontosan megmondja, hogy milyen anyagot szállít a jármű. Nekünk elég, ha közelebbről megismerkedünk a felső mezőben lévő két számmal (néha három), ami megmondja, hogy milyen veszéllyel nézünk szembe.

X 3 3 6
1428

A veszélyt jelző számok jelentése:
2. gázkiszabadulás
3. gyúlékonyság (folyékony anyag)
4. gyúlékonyság (szilárd anyag)
5. oxidáló hatás
6. Mérgező hatás
8 maró hatás
9. heves reakció veszélye

Ha ezeket a számokat tudjuk, minden elhaladó járműnél megállapíthatjuk a veszély mértékét. Ha az első számjegyet megkettőzik, azt jelenti, hogy az adott veszély nagyon erős. A számok előtt néha X-et is láthatunk ez a tűzoltónak nagyon fontos jelzés. Azt jelenti, hogy az anyag vízzel veszélyes módon reagál, ezért ilyen jármű tüzét vízzel oltani tilos.

A táblák titka

A veszélyes árukat szállító járműveken gyakran találunk érdekes jeleket tartalmazó táblákat. Ezeket a jellel ellátott táblákat bárcáknak hívjuk. Mivel használatuk nemzetközi előírás, a világ minden pontján felismerik őket. Nézzünk néhány példát!
  • A csúcsára állított piros négyszög, benne láng: tűzveszélyes anyag, gyúlékony folyadék
  • A csúcsára állított négyszög piros csíkokkal, benne láng: tűzveszélyes, gyúlékony szilárd anyag
  • A csúcsára állított fehér négyszög, benne halálfej: mérgező anyag
  • A csúcsára állított sárga négyszög, benne láng: vízzel érintkezve gyúlékony gázokat fejlesztő anyag.
  • A csúcsára állított kék négyszög, benne láng: gyújtóhatású anyag stb.
A felnőttek teendői veszélyes árut szállító jármű baleseténél
  • A járművet le kell állítani
  • Értesíteni kell a mentőket, rendőrséget, tűzoltóságot
  • Nem szabad a veszélyes anyaghoz érni
  • A helyszínt le kell zárni
  • A sérülteket ki kell menteni a széliránnyal szemben

Mit tegyen egy gyerek ilyen esetben?

Ha ilyen balesetet látunk, soha ne menjünk a jármű közelébe, ne érjünk a kiömlő anyaghoz, távolról próbáljuk leolvasni a tábla számjeleit! Ha veszélyes anyagot szállító jármű balesetét látod, jelezd a tűzoltóságnak. Mondjuk el:

Mi történt?

  • milyen esemény (ütközés, borulás, tűz stb.),
  • milyen jármű? (teherautó, tartálykocsi),
  • milyen számokat látunk?
  • került-e a szabadba veszélyes anyag?
Hol történt?
  • hely, időpont.
  • Milyen sérülések vannak?
    - emberekben,
    - járműben,
    - környezetben,
  • Ki a bejelentő?
    Név, cím, telefonszám
Ha pontosan jelzünk, a tűzoltók és szükség esetén a Katasztrófavédelmi Mobil Labor (KML) a megfelelő felszereléssel, már menet közben felkészülve tudnak a helyszínre érkezni.

A legfontosabb tennivalók földrengés esetén

Földrengésről akkor beszélünk, ha a föld felszínén és belsejében mozgások, hullámzások keletkeznek. A kitörési helyet epicentrumnak nevezzük. A világon két földrengési öv van, az egyik a Csendes-óceáni, a másik a Földközi-tengeren át Ázsiáig húzódó öv, mely övek szélessége néhány száz, hosszúsága több ezer km. Hazánk egyik övbe sem tartozik, de kisebb rengések előfordulnak. 

  • Hagyja el az épületet! A liftet ne használja!

  • Védje a fejét, arcát, szemét és szükség esetén a szabad bőrfelületét is! Nedves ruhával védekezhet a gázok és a füst ellen!

  • Ne késlekedjen az állatok vagy fontos értékeid mentésével, mert az életébe kerülhet!

  • Az út közepén, és ne a járdán haladjon!

  • Ha nem tudja elhagyni az épületet, zárja el a gázt, oltsa ki a nyílt lángot! Próbáljon az ablakból jelzést adni, hogy ki tudják menteni! Kapcsolja be a rádiót, TV-t, figyeljen a külső tájékoztatásra, hangosbeszélőre, szirénára, informálja a szomszédokat is!

  • Ha tűz keletkezik, próbálja azonnal eloltani, lokalizálni!

  • Védje magát az esetleg lehulló tárgyak ellen! Keressen menedéket az épület szilárd belső helyiségeiben, akár egy erős asztal alatt, kerülje a dőlésveszélyes tárgyak közelségét.

Önmaga és családja életének biztonsága érdekében tartsa be a következőket:

Fontos, hogy néhány másodperc alatt el tudja hagyni a lakást, vagy amennyiben ez nem lehetséges, akkor rejtőzzék el az ajtónyílásokban, vagy a szilárdabb bútorok alatt, használja ki a főfalak által képzett sarkokat. Amennyiben számolni kell utórezgésekre, készítse elő és csomagolja össze saját és családtagjai részére a kitelepítéshez (áttelepítéshez) szükséges csomagot.

Ez kb. 20 kg lehet és a legszükségesebb személyi tárgyakat tartalmazza (tisztálkodó eszközök, orvosság, takaró, igazolványok, okmányok, pénz, legalább egy napi élelem). Mielőtt az ideiglenes elhelyezés megtörténi, a lakásban áramtalanítson, a fűtést és gázt zárja el.

Legyenek kéznél a kötözéshez, fájdalomcsillapításhoz szükséges felszerelések, eszközök és ezek alkalmazására készüljenek fel.

Elérhető közelségben kell tartani a tűzoltáshoz szükséges eszközöket, anyagokat.

Ha a hatóságok másképpen nem intézkednek, vizet a vízvezeték hálózat esetleges sérülése miatt csak forralás után fogyasszon. Kútvizet csak tisztálkodáshoz használjon.

Amennyiben az az épület fő elemein - tartófal, födém és tetőszerkezet - rongálódást, repedést észlel, tilos a lakóházba visszatérni.


Sziréna jelzések

A./ LÉGIRIASZTÁS JELE:

Háromszor egymásután megismételt, 30 másodpercig tartó váltakozó hangmagasságú szirénahang, a jelzések közötti 30 másodperces szünetekkel.

 

B./ KATASZTRÓFA RIADÓ JELE:

 

120 másodpercig tartó váltakozó hangmagasságú folyamatos szirénahang.

 

C./ MŰSORSZÓRÓ ADÓK UTJÁN :

A katasztrófavédelmi riadó elrendelése és feloldása a következő szöveg bemondásával történik:

ADÁSUNKAT MEGSZAKITJUK !
ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK !
FIGYELEM ! FIGYELEM!
..............TELEPÜLÉS
..............TELEPÜLÉS
KATASZTRÓFARIADÓ ! / A katasztrófa típusának meghatározása /
KATASZTRÓFARIADÓ ! / A katasztrófa típusának meghatározása /

Vagy

ADÁSUNKAT MEGSZAKITJUK !
ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK !
FIGYELEM ! FIGYELEM!
..............TELEPÜLÉS
............. TELEPÜLÉS
KATASZTRÓFARIADÓ ELMÚLT !
 

D. / KTASZTRÓFA ÉS LÉGIRIADÓ FELOLDÁSA SZIRÉNÁVAL
Kétszer egymásután megismételt 3o másodpercig tartó egyenletes hangmagasságú szirénahang, a jelzések között 30 másodperces szünetekkel.

Általános tudnivalók katasztrófahelyzetek, veszélyhelyzetek körülményei között

 

Ha meghallja a szirénajelet:

  • Menjen a legközelebbi épületbe,

  • Kapcsolja be a rádiót a Kossuth rádió hullámhosszán (540 kHz).

  • A rádión hivatalos közleményben tájékoztatják a további teendőkről.

Mit tartalmazhat ez a közlemény?

1.      Felkérhetik önt, hogy maradjon zárt épületben.

Ekkor a következőkre kell figyelni:

  • Csukja be az ajtókat és az ablakokat!

  • Hallgassa tovább a rádió közleményeit!

  • Kapcsolja ki a szellőzőrendszert és csökkentse a fűtést!

  • Háziállatait szintén vigye zárt épületbe!

  • Telefonját csak a legszükségesebb esetben használja, ne terhelje túl a vonalakat, a hatóságoknak szüksége van rájuk!

  • Ha mégis ki kell mennie a szabadba, védje légzőszerveit! Egy összehajtogatott, nedves textília, például zsebkendő megfelel erre a célra.

 

2.      Tájékoztathatják önt arról, hogy lakókörzetét ki kell üríteni.

Ekkor a következőkre figyeljen:

  • Nincs ok a sietségre! A baleset elhárítással megbízott szervezetek felkészültek erre a valószínűtlen esetre is.

  • Mindenben kövesse a rádión, vagy a hatóságoktól közvetlenül, / például tájékoztatásra is alkalmas szirénákon keresztül, hangosanbeszélő gépkocsin stb. / kapott tájékoztatást!

  • Gyűjtse össze a legfontosabb dolgokat, amire néhány napos távollét alatt szüksége lehet.
    Ezek :
    Megfelelő ruházat
    Gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök
    A gyermekek ellátásához szükséges dolgok
    Hordozható rádió, elemlámpa
    Készpénz, takarékbetét, értéktárgyak
    Fontos iratok, jogosítvány
    Ha állatai vannak, lássa el őket takarmánnyal, vízzel!
    Távozás előtt kapcsolja ki háztartási berendezéseit, kivéve hűtőszekrényt!
    Zárja be a lakást, vagy házat!
    Ha saját kocsival távozik és van szabad helye, segítsen szomszédainak!
    A kocsi ablakát zárja be, a szellőzést kapcsolja ki! Hallgassa tovább a rádiót, azon pontos felvilágosítást kap.
    Vezessen nagyon óvatosan, nagy forgalomra számítson! Az úton a rendőrség forgalomirányítói segítenek önnek.
    Ne aggódjon otthon hagyott értékei miatt, a rendőrség fokozottan vigyáz a kiürített területre.

 

3.      A sziréna, vagy a vezérlő rendszer is meghibásodhat, fals jelzést adhat. A rádió erről is tájékoztatja önt amilyen hamar csak lehet.

 

4.      A veszély elmúltával a hatóságok "lefújhatják" a veszélyhelyzetet a "riadó elmúlt jelzés kiadásával:

A rádió ilyenkor is tájékoztatja önt.


Lakosságvédelem

A katasztrófavédelem alapvető feladatai közé tartozó lakosságvédelem, vagyis az emberek és az anyagi javaik védelmére irányuló tevékenységek összessége. Az ország településein élő lakosság életét, egészségét, anyagi javait, értékeit veszélyeztető természeti és civilizációs ártalmak megelőzése, illetve a következmények elhárítása, felszámolása érdekében jogszabályokban meghatározott főbb feladatok:

  • a települések veszélyeztetettségének felmérése;

  • az egyéni védőeszközökkel való ellátottsága;

  • az óvóhelyi védelem helyzete;

  • a kitelepítés, kimenekítés feladata;

  • a mentesítés, a fertőtlenítés végrehajtása.

A lakosság egyéni védőeszközzel való ellátásának feladata az 1960-as években kezdődött, amit a feszült nemzetközi politikai helyzet az atom- háború kitörésének veszélye indokolt. Ez alapján kezdődött meg az esetleges, várhatóan nagy területeken kialakuló nukleáris szennyeződések elleni. védekezés részeként a lakosság védőeszközökkel ellátása, e folyamat 1989-ig tartott.

A paksi Atomerőmű beüzemelésével egy időben, az esetleges üzemzavarból származó nukleáris szennyeződés elleni védekezés részeként Tolna és Bács - Kiskun megye érintett lakosait légzésvédő készülékkel látták el.

Ma az előírt ellátási kötelezettség a védőeszközök nagymérvű hiánya ~ miatt, csak részlegesen biztosított. Pozitív eredménynek számít, hogy a ~ rendelkezésre álló védőeszközök korszerűek, műszaki felülvizsgálatuk az elmúlt két évben megtörtént. Kisebb mennyiségben NATO-kompatibilis védőruhák és gázálarcok is rendelkezésre állnak.

Mentesítési, fertőtlenítési feladatokat a katasztrófák, veszélyhelyzetek során, valamint azok következményeinek felszámolásakor az eredeti állapot visszaállításának időszakában szükséges végezni. A cél az, hogy a mérgező-, sugárzó, vagy fertőző anyaggal szennyezett területek, eszközök és felszerelések újból használható állapotban legyenek.

Az elmúlt évek árvizeinek levonulását követően, az elöntött tekről lehúzódó víz után a járványok elkerülését célzó fertőtlenítéseket hajtották végre az érintett területeken. Ezen feladatokat a területi katasztrófavédelmi szervek végezték a lakosság bevonásával, munkájukat szakmailag a helyi ÁNTSZ képviselői irányították.


Alapvető magatartási szabályok

Az első és legfontosabb feladat a rendkívüli események megelőzésében, a szokatlan helyzetek, jelenségek jelzése az arra illetékes szerveknek, személyeknek mindenekelőtt a munka, vagy lakóhelyi felelős vezetőnek, vagy valamely ügyeleti szolgálatnak (rendőrség, tűzoltóság, polgári védelem) illetve az önkormányzatnak, vagy bármely ágazati ügyeleti, diszpécserszolgálatnak.

A jelzés legyen érthető, a hely, az időpont és a jelenség, a veszélyeztetés minél pontosabb megjelölésével. Ezt megelőzően vagy egy időben a várható káresemény megelőzésére a személyes beavatkozást is meg kell kísérelni, figyelmeztetve a veszélyre mindazokat, akiket közvetlenül érinthet és lehetőség szerint lokalizálni kell a kárt és biztosítani a kárhelyet.

Itt kell azonban emlékeztetnünk arra, hogy helytelen, szakszerűtlen vagy óvatlan magatartásunkkal magunkat és másokat is veszélybe sodorhatunk, sőt esetleg segítőkészségünkkel katasztrófát idézhetünk elő. Ezért a beavatkozást mindig megfontoltan és körültekintően tegyük, elsősegélyt is csak így nyújtsunk. Alapelv, hogy az életmentés az elsődleges.

Fontos szempont, hogy illetéktelenül ne tartózkodjunk a kárhelyen vagy a veszélyzónában, és a mentőegységek megérkezése után a mentést bízzuk az erre felkészült és felszerelt szervezetekre. Ha segítségünkre igényt tartanak, hajtsuk végre a kárhely-parancsnok utasításait.

Általános és minden esetben érvényes egyéni védelmi instrukciók nem adhatók. Hasznos azonban, ha a közvetlen kárhelyről a segítségre szorulókkal együtt mielőbb védett helyre, távolságra távozunk. Nem árt, ha a mechanikai védelem mellett, védve vagyunk az esetleges gázokkal, sugárzó anyagokkal szemben is (nem tartózkodunk szélirányban, mély fekvésű árokban, levegőtlen, tűzveszélyes, omlásveszélyes helyiségben, területeken stb.) Gyakran az arcunk előtt egy zsebkendő életmentő lehet, a veszélyes gázok belégzésété megakadályozandó.

A jelentéktelen sérüléseket, rossz közérzetet is vegyük komolyan és forduljunk orvoshoz különösen akkor, ha biológiai, vegyi, vagy sugárveszélyes káreseménynél tartózkodtunk.

A kapott utasításoknak, felhívásoknak akkor is haladéktalanul tegyünk eleget, ha nem vagyunk meggyőződve szükségességükről. Az óvatosság és a gyorsaság életmentő lehet. Figyeljük a híradásokat és kísérjük figyelemmel az eseményeket, hogy időben és megfelelőképpen reagálhassunk a változásokra. Készüljünk fel az elzárkózásra, tartózkodási helyünk elhagyására, értékeink mentésére, a létfenntartáshoz szükséges legfontosabb javak (ivóvíz, élelmiszer, ruházat, gyógyszer, iratok, tisztálkodási eszközök, stb) összecsomagolására.

Mellőzzük az indokolatlan helyzetváltoztatást, a telefon használatát, a közművek terhelését. Mindaddig maradjunk helyben, míg erre ellentétes utasítást nem kaptunk. A spontán pánikszerű meneküléssel csak újabb fokozott veszélynek tesszük ki magunkat. Az épületekben a biztonságosabb belső helyiségekben helyezkedjünk el, ahol a mechanikai sérülések veszélye a legkevesebb. Tűz, robbanás esetén éljünk a zárt ajtók nyújtotta, minimális védelem lehetőségével és készüljünk fel arra, hogy a tűz továbbterjedését megakadályozzuk (pl: az ajtó locsolásával).

A legfontosabb és minden esetben reményt nyújtó lehetőség ha végiggondoljuk helyzetünket, és a cselekvésünk lehetséges következményeit, ha nem esünk pánikba és megpróbáljuk megnyugtatni embertársainkat is.


Hasznos tanácsok hőségriadó esetén

 HASZNOS TANÁCSOK
KÁNIKULA IDEJÉRE
 
Általános tudnivalók
 
Kánikulai napokon a különösen meleg dél körüli, kora délutáni órákat töltse otthon, viszonylag hűvösben, besötétített szobában!
Nagy melegben zuhanyozzon langyos vagy hideg vízzel akár többször is! Alkalmazzunk mentolos törlőkendőt arcunk, karjaink felfrissítésére.
Forró nyári napokon az idősebbek ne a legmelegebb órákra időzítsék a piaci bevásárlást!
Lehetőleg éjjel szellőztessünk!
Sose hagyjunk gyermekeket, állatokat (például kutyát) zárt, szellőzés nélküli parkoló autóban!
Ne hagyjunk az autóban napsütésnek kitett helyen hajtó­gázzal működő sprayt és gázgyújtót, mert ezek tüzet okozhatnak.
Korlátozza a szabadlevegőn való tartózkodást a kora reggeli (6-10 óráig) és esti órákra (18-22 óráig)! Árnyékos helyen pró­báljon pihenni napközben! Ha túl sokáig tartózkodott szabadban, akkor próbáljon legalább 1-2 órát légkondicionált környezetben eltölteni, míg a szervezet lehűl, és ismét visszatérhet a kánikulába.
Csökkentse a fizikai munkavégzést! Ne ilyenkor végezze a nagytakarítást, ablakmosást! Csak az esti órákban kezdje el a befőzést, azt is állandó szellőztetés mellett!
A hajzuhataggal rendelkezők fonják varkocsba a hajukat, vagy kreáljanak kontyot belőle. Így nem fog beizzadni, s a hát is szellőzhet.
Fagyizáskor lehetőleg a gyümölcsfagyikat válasszuk (citrom). Fanyar, savanykás ízük kellemesen hűsítő hatású, nem is szólva az egészségügyi előnyökről.
 
Étkezési tanácsok
 
Kánikulában számolnunk kell azzal, hogy az izzadsággal és párolgással leadott folyadékveszteség jelentősen megnő. Nem sza­bad figyelmen kívül hagyni, hogy a fokozott folyadékveszteség mel­lett fokozott sóveszteség is jelentkezik. Verejtékezéssel átlagosan 0,15-0,20%-os sótartalom veszteséggel számolhatunk.
Ebben az esetben jelentős szerepet töltenek be a megfelelő ásványianyag-tartalommal rendelkező folyadékok, hiszen nemcsak a nátriumtartalmat kell pótolni, hanem a káliumot, magnéziumot és kalciumot is.
 
Ne fogyasszon olyan innivalót, amely sok cukrot, koffeint vagy alkoholt tartalmaz - ezek fokozzák a szomjúságérzetet, még több folyadékot vonnak el a szervezettől!
Étrendünk legyen pároláson alapuló, zöldségfélékben és gyü­möl­­csökben gazdag (kerüljük a „magyarosan” fűszeres nehéz hús­é­te­leket!).
A forró napokon még most is kedvenc a behűtött gö­rög­dinnye, amely jól oltja a szomjat is, hisz 85-90 százalékban vízből áll.
Fogyasszunk főétkezésként is salátaféléket. Emésztésük nem veszi igénybe túlságosan a szervezetünket, ezenkívül tartalmazzák az immunrendszerünk erősítéséhez szükséges vitaminokat és ásványi anyagokat.
  
Öltözködési tanácsok
 
Könnyű, világos színű, bő szabású, pamut alapanyagú ruhát hordjunk forró napokon! A nagy melegben - átmenetileg - felejtsük el a szűk topokat, nadrágokat, szoknyákat. Hordjunk inkább laza, könnyű lenvászonból készült felsőrészeket, bő szárú nadrágokat, szellős blúzokat.
Idősek se viseljenek ilyenkor sötét színű, fekete ruhát, fejkendőt!
Mezítláb cipőben járni kényelmes, de a lábunk gyorsan megizzadhat. Helyezzünk a cipőbe frottírból készült talpbetétet.
Aki hajlamos a verejtékezésre, az viseljen nagy keretű napszemüveget (még ha nem is divatos!), amelynek kerete nem tapad szorosan az arcához.
 
 
Tanácsok kisgyermekes családok részére
 
Csecsemőket, kisgyermekeket árnyékban levegőztessünk! A babák különösen sok folyadékot igényelnek a szoptatáson kívül is, mindig kínáljuk őket tiszta vízzel, vagy pici sót is tartalmazó, citromos teával a szoptatás után!
Sose hagyjunk gyermeket zárt, szellőzés nélküli parkoló autóban, még árnyékban sem, mert pár perc alatt is 50-60°C-ra tud felmelegedni az autó belseje, és a benne lévők hősokkot kapnak.
 
 
Orvosi tanácsok
 
Testünk normális körülmények között az izzadás által hűl le, de nagyon nagy hőségben elveszítheti ezt a képességét. Ilyenkor gyor­san emelkedik a test hőmérséklete, ami hőgutát okozhat. Ez igen komoly állapot, károsíthatja az agyat és más szerveket, esetenként akár halálos kimenetelű is lehet.
A hőguta tünetei a vörös, forró és száraz bőr, a szapora pul­zus, lüktető fejfájás, szédülés, émelygés, zavartság vagy tudat­vesztés. Ha valakinél a fentieket tapasztaljuk, hívjuk a mentőket. Addig is, míg megérkezik a segítség, fontos a beteg lehűtése. Vigyük árnyékba, permetezzünk rá hideg vizet, vagy mossuk le hideg vízzel, esetleg hideg vizes kádba ültessük. Ha a levegő páratartalma nem túl magas, a beteget nedves lepedőbe is csavarhatjuk, miközben legyezzük.
 
 
Tanácsok a hőguta megelőzésére:
 
1)     A nap égető erejétől széles karimájú kalappal, napszemüveggel és napkrémmel védje magát! Fényvédő krémmel naponta többször is kenje be a bőrét.
2)     Azok, akik szívgyógyszert szednek, a vízhajtás mellett is fogyasszanak elegendő mennyiségű folyadékot a forró napokon, azaz a szokásosnál egy literrel többet.
 
 
Utazási, közlekedési tanácsok
 
Kánikulában is közlekedni kell, de nem mindegy, hogy hogyan. A hirtelen jött meleg érezteti hatását a közlekedésben is. Gyakran érezzük, hogy kicsit fáradtabbak vagyunk, sokan nem számolnak azzal, főleg az idősek, hogy a nagy meleg, még az egészséges szervezetet is megviseli, nemhogy a fáradtat, kimerültet. Az emberek a hétvége jó idejét kihasználva autóba ülnek, és a városokon kívül, túrázni, ill. strandolni indulnak.
A fúvott gumiabronccsal rendelkező járművek (gépjárművek, kerékpár) esetében a járművezetők a nyári időszakban, a nagy meleg miatt gyakrabban ellenőrizzék járműveik kerekének a légnyomását.
A hosszabb útra indulunk a gépkocsiban utazók részére vigyünk - ha lehet hűtő táskában - megfelelő mennyiségű folyadékot.
A szeszesital fogyasztása a nyári melegben a vezetési képességet még súlyosabban rontja.
A nagy kánikula a járművezetők szervezetét is nagyon megterheli, a reflexek tompulnak, a vezetők még inkább türelmetlenebbek, indulatosak,
A nyári időszakban meglévő jó útviszonyok ellenére is mindenhol tartsa be az adott útra megengedett legnagyobb haladási sebességet.
Ha hosszabb utat kell megtenni, érdemes két-három óránként, vagy szükség szerint pihenőt tervezni és tartani.
 
 
Tanácsok strandoláshoz
 
A kánikula a vízparton, illetve a vízben viselhető el leginkább, azonban ez felelőtlen és meggondolatlan viselkedéssel veszélyessé is válhat.
Ne fürödjön közvetlenül étkezés után, teli gyomorral!
Szeszesital, vagy egyéb bódító hatású szer által befolyásolt állapotban tartózkodjon a fürdőzéstől!
Napozás után testét zuhanyozással, vagy más módon hűtse le, felhevült testtel soha nem menjen a vízbe!
Szív és érrendszeri-, légző-, továbbá mozgásszervi betegségben szenvedők egyedül soha ne fürödjenek!
Aki nem tud úszni, mély vízben ne használjon felfújható fürdőeszközt (gumicsónak, gumimatrac), azon lehetőleg ne aludjon el!
 
Hűvös megyei objektumok
 

Település

Intézmény

Cím

Békés

Békés Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal kis terem

Petőfi u. 2.

Békés Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal nagy terem

Petőfi u. 2.

Református templom

Széchenyi tér 21.

Szentháromság Plébánia

Széchenyi tér 3.

Békéscsaba

Csaba Center Szórakoztató és Bevásárlóközpont

Andrássy u. 37-43.

Erzsébethelyi Evangélikus Templom

Orosházi út 85-87.

Evangélikus Kistemplom

Luther u. 1.

Evangélikus Nagytemplom

Luther u. 1.

Jézus Szíve Templom

Pozsonyi u. 25/2.

Katolikus Nagytemplom

Bartoss udvar 1.

Református Templom

Deák Ferenc u. 4.

Városi Sportcsarnok

Gyulai út 44.

Gyomaendrőd

Endrődi Közösségi Ház

Blaha L. ú. 21.

Járási Hivatal

Szabadság tér 1.

Katona József Művelődési Ház

Kossuth ú. 9.

Polgármesteri Hivatal

Selyem út 124.

Gyula

Gyulai Baptista gyülekezet

Munkácsy Mihály u. 11/b

Gyulai Evangélikus Egyházközség temploma

Béke sugárút 29.

Gyulai Református Egyházközség temploma

Petőfi tér 4.

Gyulavári Reform.Egyházközösség

Gyulavári, Illyés Gy.u.7.

Miklósvárosi Román Ortodox Püspökség temploma

Szent Miklós park 2.

Művelődési Ház

Béke sugárút 35.

Római Katolikus egyház

Harruckern tér 1.

Római Katolikus egyház Szent József templom

Apor Vilmos tér 1.

Mezőkovácsháza

Katolikus templom

Alkotmány u. 50.

Polgármesteri hivatal

Árpád 176

Református templom

Táncsics u. 43

Orosháza

Egyesített Szociális Központ, Ezüst Fenyő Idősek Otthona

Táncsics u. 8.

Egyesített Szociális Központ, Platán Idősek Otthona

Teréz u. 14.

Evangélikus Egyház Lelkészi Hivatal

Győri V. tér 1.

Petőfi Művelődési Központ, Művelődési Ház, Könyvtár

Kossuth u. 3.

Református Egyházközösség

Könd u. 5.

Római Katolikus Plébániahivatal

Széchenyi tér 1.

Sarkad

Katolikus templom

Szt. István-tér 7.

Kollégium

Vasút u. 2.

Penny Market

Gyulai út 2

Református templom

Templom-tér 1.

Tesco

Szalontai u.3-7

Szarvas

Cervinus Teátrum Művészeti Nonprofit Kft.

Kossuth tér 3.

Evangélikus Ótemplom

Vajda Péter u

Katolikus Templom

Kossuth u. 54.

Szeghalom

Ref. Templom

Kossuth tér 5.

Sportcsarnok

Szabolcs vezér

Tótkomlós

Evangélikus Templom

Luther u. 1.

J.G. Tajovsky ÁMK

Erzsébet u. 2/a.

Jankó János Ált. Isk. és Gimnázium

Erzsébet u. 2.

Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

Földvári u. 1.


Vízkár elhárítás