Sok esetben riasztották Békés megye tűzoltóit a tegnapi nap folyamán

2022. június 22. 08:00

Egy gépjárműveket javító műhelyben csaptak fel a lángok tegnap délután Körösladány településen, a Dévaványai úton.

A tűzoltók kiérkezésekor a háromszáz négyzetméteres műhely nagyjából fele már teljes terjedelmében égett, az ott tartózkodók az épületből kihoztak több oxigén- és acetilénpalackot. A helyszínre riasztott szeghalmi és békéscsabai hivatásos tűzoltók a Békés megyei műveleti szolgálat támogatásával hat vízsugár és kéziszerszámok segítségével az épületet és a benne tárolt berendezési tárgyakat eloltották, majd a területet hőkamerával átvizsgálták. A tűz következtében, amelyet hegesztési munkálatok okozhattak, a műhely egy része és egy bent álló jármű teljesen kiégett. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a szomszédos raktárakra, valamint üzemrészekre a tűz már nem terjedt tovább. Az eset során senki sem sérült meg, de jelentős anyagi kár keletkezett.

 

A tegnapi nap folyamán tizenöt esetben riasztották Békés megye tűzoltóit szabadtéren keletkezett tűzesetekhez. Az esetek egy részében kisebb -nagyobb területeken foltokban égett az elszáradt aljnövényzet, más helyeken pedig a learatott tarló és a gabonatábla kapott lángra nagy kiterjedésben. A meggyulladt területeket a szeghalmi, a gyulai, a mezőberényi, az orosházi, a szarvasi, a mezőkovácsházi és a békéscsabai hivatásos, valamint a gyomaendrődi és békési önkormányzati tűzoltók több vízsugár kéziszerszámok és erőgépek segítségével oltották el. Az esetek során senki sem sérült meg. 

 

A kéményben lerakódott korom gyulladt ki tegnap délelőtt Körösladány településen, a Mátyás király utcában. Egy központi kéménybe csatlakozó beüzemelt sparhelt okozta a tüzet. A helyszínre érkező szeghalmi hivatásos tűzoltók az izzó parázsló részeket kéziszerszámok segítségével eltávolították, majd a tűzhely további használatát a kémény műszaki felülvizsgálatának elvégzéséig ideiglenesen megtiltották. A tűzeset során senki sem sérült meg.

 

A megélénkülő szeles időjárás miatt több alkalommal riasztották Békés megye tűzoltóit veszélyessé vált, meghasadt, kidőlt fák eltávolításához. Egy közepes méretű fa úttestre és járdára dőlt tegnap délelőtt Szeghalmon, a Szeghalmi Gyula utcában, veszélyeztetve a gyalogos és járműforgalmat. A délutáni órákban egy nagyméretű fa dőlt a mellette futó kábeltévé vezetékére Mezőkovácsházán, a Bajcsy Zsilinszky utcába, majd a késő délutáni órákban villanypóznára dőlt egy nagyobb méretű fa Sarkadon, a Kapocs utcában. A káresetek helyszínén a szeghalmi, mezőkovácsházi és a gyulai hivatásos, valamint a sarkadi önkéntes tűzoltók avatkoztak be motoros láncfűrész, létra és emelőkosaras jármű segítségével.  Az esetekkel kapcsolatosan senki sem sérült meg. 

 

Villanyoszlopnak csapódott egy személygépkocsi tegnap kora délután Tótkomlóson, a Kossuth Lajos utcában. Az ütközés erejétől a vezetékeket tartó oszlop kidőlt, a légzsákok a járműben kinyíltak. Az autó két utasa a baleset következtében könnyű sérüléseket szenvedett, a mentőszolgálat további megfigyelésre mindkettejüket kórházba szállította. Az esethez riasztott helyi önkormányzati tűzoltók az autót áramtalanították és átvizsgálták, majd a területet átadták a rendőrség munkatársainak. A műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon telje útzár volt érvényben.