Békés megye tűzoltóit három tűzesethez riasztották a tegnapi nap folyamán

2022. május 12. 08:51

Nagy mennyiségű háztartási hulladék gyulladt meg tegnap délután Eleken, a Vajda utcában.

A száz négyzetméteren égő szemétkupacról a tűz gyorsan átterjedt a környezetében lévő nádasra, amely veszélyeztette a közelben álló lakóépületeket. Az esethez riasztott gyulai hivatásos tűzoltók a közel háromszáz négyzetméteren égő növényzetet és hulladékhalmot három vízsugár és kéziszerszámok segítségével eloltották, majd a területet átvizsgálták. Tűz a környező épületekre nem terjedt át, az esettel kapcsolatosan senki sem sérült meg. 

 

Egy személygépkocsi motortere füstölt tegnap délután Gyomaendrődön, a Fő úton. Az esethez riasztott helyi önkormányzati tűzoltók a járművet áramtalanították, majd az autó motorterét vízsugár segítségével visszahűtötték. Lánggal való égés nem következett be, füstöt a túlhevült motorblokkon felgyülemlett olajsár okozta. Az esettel kapcsolatosan senki sem sérült meg. 

 

Nyárfák termése és száraz aljnövényzet égett foltokban tegnap este Békésszentandráson, a Gödrök közben. Az esethez riasztott szarvasi hivatásos tűzoltók a százötven négyzetméteren égő vegetációt vízsugárral és kéziszerszámokkal eloltották, majd a területet átvizsgálták. Tűz a környezetére nem terjedt tovább, az esettel kapcsolatosan senki sem sérült meg.