Prevenció – a buszokon is vetítik a tűzmegelőzési bizottság kisfilmjeit
. .
Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság több spotfilmet készített már, melyeket az országos közszolgálati és a helyi televíziók is rendszeresen, kampányszerűen vetítenek. A Dél-Alföldi Közlekedési Központ Zrt. nemrég együttműködési megállapodás keretén belül vállalta, hogy a békéscsabai helyi járatokon elhelyezett monitorok mindegyikén vetíti a prevenciót, tájékoztatást célzó filmeket.
A Dél-Alföldi Közlekedési Központ Zrt. júliusban kötött együttműködési megállapodást a Békés, a Csongrád és a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal. A szerződés preambuluma rögzíti, hogy az élet- és a vagyonbiztonság eredményes oltalmazása, a veszélyekre történő figyelemfelhívás olykor minden érintettől közös fellépést, kapacitásaik összehangolását kívánja.
A Dakk Zrt. vállalta, hogy járművein, állomásain katasztrófavédelmi vonatkozású hirdetőfeliratokat és tájékoztatókat helyez el, sőt augusztus vége óta harminc békéscsabai helyi járat közel ötven monitorján követhetik nyomon az utasok a tűzmegelőzési bizottság közérdekű filmjeit. A társaság ezzel is támogatja a katasztrófavédelem prevenciós, tájékoztató, ifjúságnevelő munkáját.
A cél nem más, mint az emberek tudatos gondolkodásra, cselekvésre ösztönzése, hasznos információk rendszeres átadásával a tűzmegelőzés ügyének, a biztonságnak a szolgálata.
Fénykép: Dr. Nagy Szilvia tű. főhadnagy