Ébren tartjuk a felelősségérzetet – odafigyelés kell a fűtési szezon kellős közepén is

2015. január 23. 11:43

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakembere ismét a Csaba Televízió vendége volt. A kéménytüzek és a szén-monoxid-mérgezések megelőzéséről ezúttal Maczek Szilárd tűzoltó őrnagy és Rákóczi József beszélt a kamerák előtt.

A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője és a Békés Megyei Tüzeléstechnikai Kft. ügyvezetője a stúdióbeszélgetésen a leggyakoribb hibákra, a felelőtlen emberi magatartás következményeire igyekezett rávilágítani.

Rákóczi József felhívta a figyelmet a nyílt égésterű kazánok biztonságos használatára, a kémények felülvizsgálatával kapcsolatos tudnivalókra. Kiemelte, a legfontosabb, hogy az ingatlanok tulajdonosai lehetővé tegyék a kéményseprők bejutását. A prevenció fontosságát hangsúlyozva elmondta, idén januártól a tüzeléstechnika szakemberei az égéstermék-elvezetők minden elemét ellenőrzik. Hozzátette, a nyílt égésterű tüzelőberendezéseknél a megfelelő légutánpótlásról is gondoskodni kell, a komplex gondolkodás jegyében a fűtési rendszer minden elemére érdemes figyelni, emellett mindig szakember segítségét kell igénybe venni.

A szerkesztő kérdésére válaszolva Maczek Szilárd elmondta, a tüzeket okozhatja a nem megfelelően kialakított, vagy a nem kellően karbantartott kémény. Utóbbiaknál a tökéletlen égés során lerakódott korom, kátrány a kiáramló hő hatására egy idő után izzani kezd, meggyullad. A tűzoltósági főfelügyelő elmondta, ha már bekövetkezett a baj, akkor azonnal szakszerű segítséget kell kérni, a tűzoltók kiérkezéséig pedig követni kell a műveletirányítók utasításait. Nem érdemes kapkodni, kihordani a parazsat, netán vízzel locsolni az izzó részeket, hiszen az kockázatos, balesetveszélyes.

A tűzoltósági főfelügyelő hozzátette, Békés megyében az elmúlt időszakban nem emelkedett a kéménytüzek száma, az odafigyelés fontosságára azonban időről időre fel kell hívni az emberek figyelmét.

A stúdióvendégek elmondták, a szakszerű karbantartás és a szén-monoxid-érzékelők gondos használata életeket menthet. Nem győzték hangsúlyozni, hogy az érzékelők csak akkor nyújtanak biztonságot, ha a használati utasításnak megfelelő helyen és módon telepítik azokat, emellett rendszeresen karban is tartják.

A beszélgetés részleteit a nézők Csaba Televízió január 26-ai Háttér című magazinműsorában láthatják és hallhatják, este 19 óra 20 perctől.

 

Fénykép: Dr. Nagy Szilvia tű. főhadnagy