Kistelepülésen a biztonságért

2014. szeptember 24. 11:38

Ezzel a címmel tartotta idei, immár második alkalommal szervezett rendezvényét a Csabaszabadiért Polgárőr Egyesület, melyen a Békéscsabai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság is részt vett.

A rendezvény fő célja volt, hogy ráirányítsák a figyelmet a kistelepüléseken élők biztonságának védelmére és ennek fontosságára, valamint a lakosság és társszervek összefogásának, együttműködésének jelentőségére.

A rendezvényen résztvevő békéscsabai tűzoltók az érdeklődőknek bemutatták a helyszínen lévő gépjárműfecskendőt, illetve a felmálházott szakfelszereléseket. Ezen túl elmondták, hogy szeptember a tűzmegelőzés hónapja és tájékoztatást adtak a hamarosan beköszöntő fűtési szezon során fennálló veszélyforrásokról.

 

Fénykép: Békéscsabai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság