Alkotás és öröm a tűzmegelőzés jegyében

2014. szeptember 19. 10:15

Kihirdette a „Hatékony tűzmegelőzési kommunikáció” nevet viselő pályázat megyei fordulójának eredményeit a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szeptember 19-én. Az átadó ünnepség után a díjazottak közelebbről is megnézhették a tűzoltók laktanyáját, szakfelszereléseit, járműveit.

A tíz és tizennyolc év közötti diákok fantáziáját Békés megyében a plakát és spotfilm kategória mozgatta meg leginkább, a legtöbben filctollal, grafittal, temperával, vagy a számítógép segítségével készítették el alkotásaikat. A tűzmegelőzés jegyében a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, valamint  a Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium nebulói hívták elő a legnagyobb örömmel kreativitásukat, s néhányak mosolya még nagyobb lett, amikor helyezésről kaptak értesítést.

A szeptember 19-ei eredményhirdetésen Tóth Tibor mk. tűzoltó ezredes, megyei igazgató tartott beszédet, köszöntötte a fiatalokat, s elmondta, mennyire fontos a felnövekvő generáció gondolkodásmódjának formálása, felelősségérzetének erősítése.

A díjazottak és felkészítő tanáraik az Országos Tűzmegelőzési Bizottság jóvoltából különböző relikviákat kaptak. A zsűri elnöke Bali-Hatala Boglárka főszerkesztő volt, aki a Csaba Televízió felajánlásaként háromezer forintos könyvutalványt nyújtott át a győzteseknek.

Az ünnepség után a diákoknak lehetősége nyílt arra is, hogy közelebbről megnézzék alkotásaik ihletőinek, a tűzoltóknak a szakfelszerelését. Büszkén álltak a beavatkozók járművei elé egy közös fénykép erejéig; elárulták, a tűzoltói hivatás nagy tisztelői. Munkájukról, az emberi életek mentéséről nap, mint nap hallanak a televízióban, a rádióban, a beavatkozásokról rendszeresen olvasnak az újságok hasábjain. Az áldozatos munka, amit az emberekért tesznek, mindig őszinte elismerést vált ki.

 

Plakát kategóriában 1. helyezett lett és rajzával az országos fordulóra továbbjutott: Dobos Hanna Lili (Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium)

A videós-filmes kategóriában Kovács Gréta Tünde pályaműve nyerte el a zsűri tetszését. (Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium)

 

Fénykép: Dr. Nagy Szilvia tű. fhdgy. és Gombkötő Zoltán tű. őrgy.