"Ezen a versenyen mindenki győzött"

2014. április 12. 17:11

Lezárult a X. Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Verseny döntője Gyulán. A viadal végén a jászberényi diákok öröme volt a legnagyobb, azonban ahogy dr. Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok fogalmazott, ezen a versenyen senki sem veszített.

A háromnapos fizikai és szellemi erőpróba a diákok és a tanárok számára egyaránt tartogatott felejthetetlen élményeket, kihívást és meglepő  fordulatokat. A gyakorlati feladatok alatt, a Harruckern János Közoktatási Intézmény falain belül és a helyi sportpályán tele volt a szív hittel és akarattal, feszült minden izom, összpontosult a figyelem. A magabiztos tekintetek mellett izgalomtól kipirult arcok, elszánt mozdulatok jelezték, a diáksereg szép szereplést remél, tudást és rátermettséget igyekszik bizonyítani, függetlenül attól, hogy az ország melyik részéről érkezett a megmérettetésre. Alapos bemelegítés, lelki ráhangolódás után jöhetett a fizikai állapotfelmérés, a hanyattfekvésből felülés, a szabályos fekvőtámasz, a hajlított karú függés. Kíméletlenül mért a szalag a helyből távolugrásnál, a stopper pedig a 2000 méteres futásnál. A lőpályán a csapatok tagjai egyszerre vehettek légfegyvert a kezükbe, az akadálypálya is teljes összhangot kívánt a nebulóktól.
 
Az ötvenhat csapatból álló mezőny teljesítményét a helyszínen követte nyomon Bittmann Tibor tűzoltó dandártábornok is. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság humánszolgálatának vezetője és dr. Gubicza József tűzoltó ezredes, az oktatásigazgatási és kiképzési főosztály vezetője valamennyi versenyszám állomásán érdeklődve figyelte a fiatalok nemes küzdelmét. A katasztrófavédelem sátránál szakmai ügyességi feladatok várták a versenyzőket:  tűzoltói szakfelszerelések felismerése és a sugárszerelés jelentette a kihívást. Értékes pontokat csak az szerezhetett, aki a kapacstól a habszitáig minden eszközt felismert, míg a szerelésnél a feljebbjutást a hibátlan kapcsolás, a megfelelően kiigazított tömlő és a vezényszavak hangos, érthető kiáltása jelentette. Az országos döntő a sport iránti szerelem, az alázat, a csapatszellem erősítésén túl a legtehetségesebbek kiválasztását is jelentette.
 
Az első helyezést elért jászberényi csapat diákjai és felkészítőjük Magyarország belügyminisztere, Pintér Sándornak, a verseny fővédnökének tárgyjutalmát vehették át, a győztesek mellett azonban minden csapat kapott elismerést, tárgyjutalmat, vagy különdíjat.
 
A rendezvényt dr. Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok értékelte és zárta. Az Országos Rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálatának vezetője beszédében kiemelte, a verseny motivált és felkészült fiatalok seregszemléje, akik helytállásban kiválóan vizsgáztak, így elmondhatják, a szorgalom és az odaadás mindannyiuk számára meghozta gyümölcsét. Hozzátette, a viadal élmény volt és egyben felkészítés a rendészeti pályára, olyan pillanatok összessége, amely megmutathatta a sikerhez vezető utat.
 
A legeredményesebb csapatok sora:
 
1. helyezett – Jászberényi Katolikus Általános Iskola és Középiskola, Liska József Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium Tagintézménye
2. helyezett – Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium
3. helyezett – Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Sportiskola
4. helyezett – Kaposvári Eötvös Lóránd Műszakiskola, Szakiskola és Kollégium
5. helyezett – Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Középiskola és Szakiskola Győr
6. helyezett – Kisbéri Bánki-Táncsis Gimnázium Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola


A legeredményesebb Békés megyei csapat a Harruckern János Közoktatási Intézmény Gyulai Oktatási Egysége lett, földijeink közül informatikai ismeretekből a Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény orosházi csapata nyújtott kiváló teljesítményt.

 

Fénykép: Dr. Nagy Szilvia tű. hadnagy, Gombkötő Zoltán tű. őrnagy