Sajtótájékoztató – cél a szabadtéri tűzesetek megelőzése
. .
Sajtótájékoztatót tartott a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március 17-én. A figyelemfelhívás a szabad területen keletkezett tűzesetek megelőzésére irányult.
A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a tavasz beköszöntével ugrásszerűen megnő az ilyen jellegű tüzek száma. Maczek Szilárd tűzoltó őrnagy elmondta, márciustól minden évben megemelkedik a beavatkozások száma megyénkben, tájvédelmi körzetek, nádasok, ősgyepek kerülnek veszélybe. A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője hozzátette, az esetek nagy része emberi gondatlanságra vezethető vissza. Az igazgatóság és a Békés Megyei Tűzmegelőzési Bizottság is arra törekszik, hogy visszaszorítsa a tűzesetek számát, hogy fokozott odafigyelést kérjen a lakosságtól. Maczek Szilárd hangsúlyozta, elég egy eldobott cigarettacsikk, vagy egy üres üveg ahhoz, hogy a lángok elharapózzanak. Az idei esztendőben már több mint 60-szor riasztották a hivatásos tűzoltókat szabadtéri tűzhöz Békésben. Januárban és februárban mindössze néhány eset volt, márciusban már 54-szer égett az avar, a száraz fű, vagy épp az aljnövényzet, a nádas. Az elmúlt két és fél hónap vonulási költségei magasra rúgnak, a természeti károkról nem is beszélve.
Gombkötő Zoltán tűzoltó őrnagy kérte, hogy mindenki legyen tekintettel a tűzgyújtási szabályokra. A hatósági osztály vezetője elmondta, a levegő védelméről szóló kormányrendelet értelmében a tarlóégetés tilos. Kivételt jelent a növény-egészségügyi hatósági elrendelés, azonban ebben az esetben is be kell tartani a jogszabályi előírásokat. Aki pedig szabálytalanul éget tarlót, és ennek nyomán a hivatásos tűzoltóság beavatkozása szükséges, vagy a termőföld védelméről szóló törvényben előírt hasznosítási, vagy mellékhasznosítási kötelezettségét elmulasztja, és így a tűzesetek megelőzéséről nem gondoskodik, tűzvédelmi bírsággal sújtható. Gombkötő Zoltán aláhúzta, a tulajdonosok felkutatása a földhivatali adatbázis használatával immár még könnyebb.
A március 15-én ünnepelt magyar sajtó napja alkalmából az együttműködést, a hiteles, naprakész tájékoztatást és a lelkesedést oklevéllel, kávéval és pogácsával köszönte meg a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a média képviselőinek.
Fénykép: Dr. Nagy Szilvia tű. hadnagy