Előzzük meg a bajt! – televíziós, rádiós interjú, lakossági fórum

2013. november 08. 13:43

Eddig szokatlanul kegyes volt az ősz, napos, meleg időben volt részünk, ami sokak örömére valamelyest kitolta a fűtési szezon kezdetét. Az elkövetkező időszak azonban lehűlést hozhat, a fűtést egyre több háztartásban kapcsolják be.

A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezen időszak veszélyforrásaira, a nyílt égésterű kazánok biztonságos használatára, a kémények felülvizsgálatával kapcsolatos tudnivalókra ismét felhívta a figyelmet, ezúttal a helyi televízióban és a rádióban adott interjút Gombkötő Zoltán tűzoltó őrnagy. A hatósági osztályvezető a Csaba Rádióban, majd a Csaba Televízióban számolt be az elmúlt esztendő tapasztalatairól, rámutatva az odafigyelés, a megelőzés fontosságára. Elsőként a kémények felülvizsgálatáról beszélt, kiemelve, hogy a nem megfelelően karbantartott égéstermék-elvezetők, fűtőberendezések bizony komoly baleseteket okozhatnak. Kiemelte, hogy a rendszeres ellenőrzésnek kardinális jelentősége van, hisz’ a nehezen észlelhető szén-monoxid a tüzelőberendezésen keresztül, vagy a nem megfelelően működő kéményből áramlik vissza a lakóépület légterébe. A mérgező gáz emellett a nem kellően tömített kályhából, kandallóból, füstcsőből, kazánból, vagy elszennyeződött fürdőszobai vízmelegítőből is a levegőbe juthat. Az újságírói kérdésekre reagálva Gombkötő Zoltán elmondta, a kéménytüzek, a füstmérgezések és a szén-monoxid-mérgezések száma megyénkben ugyan az elmúlt években nem volt jelentős, mégis fontos, hogy az embereket a katasztrófavédelem odafigyelésre, elővigyázatosságra, szakemberek igénybevételére ösztönözze.

A szakszerű karbantartás, a CO érzékelők használata életeket menthet. Ez utóbbiak működési mechanizmusáról részletesen szólt a hatósági osztályvezető, felsorolva a mérgezés tüneteit, a legfontosabb teendőket.

Az igazgatóság és a Békés Megyei Tűzmegelőzési Bizottság célja az, hogy a fontos információk eljussanak a megye minden lakosához, éppen ezért a megelőzésre, a hatékony figyelemfelhívásra törekedve az igazgatóság szakemberei a tüzeléstechnika szakembereivel karöltve lakossági fórumokat is tartanak szerte a megyében.

(A részleteket a Csaba Televízió november 11-ei Megyei Tükör című magazinműsorában láthatják és hallhatják, este 19 óra 15 perctől.)

 

A lakossági fórumok helyszíne, időpontja:

 

  • November 25. 16:30 ― Szeghalom (Művelődési ház)
  • November 26. 16:30 ― Újkígyós (Művelődési ház)
  • November 27. 16:30 ― Szarvas (Művelődési ház)
  • November 28. 16:30 ― Füzesgyarmat (Művelődési ház)
  • November 29. 14:00 ― Békéscsaba (Békés Megyei Tudásház és Könyvtár)
  • November 29. 16:00 ― Mezőberény (Művelődési ház)

 

A kémény állapotát előírt időszakonként – gázüzemű berendezés esetén évente, szilárd és olajtüzelésű berendezés esetén félévente – ellenőriztessük!

Minden berendezés beszerelését és telepítését bízzuk szakemberre, éljünk a szaktanácsadás lehetőségével egy-egy készülék, vagy rendszer megvásárlása előtt!

Az időszakos és kötelező felülvizsgálatok, ellenőrzések elvégzését is bízzuk megfelelő szakképesítéssel rendelkező emberre!

Tegyük lehetővé a kéményseprők bejutását otthonunkba!

A feltárt hiányosságok megszüntetéséről a lehető legrövidebb időn belül gondoskodjunk!

 

Baj esetén azonnal hívjuk a katasztrófavédelem műveletirányítási központját a 105-ös segélyhívó számon!

 

 

 

Fotó: Dr. Nagy Szilvia tű. hdgy.