Támogatásban részesülnek az önkéntes tűzoltó egyesületek
2026. június 09. 13:27
2026-ban 690 millió forint támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között. A támogatás összege kétféle módon kerül a tűzoltó egyesületekhez: 138 millió forint állami támogatáshoz juthatnak az önállóan beavatkozó egyesületek, 552 millió forint keretösszegre pedig a hivatásos tűzoltóságokkal együttműködő egyesületek pályázhattak.
Az önkéntes tűzoltó egyesületek számára kiírt pályázatra az idei évben 652 egyesület összesen több mint 609 millió forint értékű igényt nyújtott be, amelynek segítségével egyebek mellett működési, illetve gépjármű-felújítási támogatásokhoz juthatnak, valamint különféle tűzoltóeszközöket és szakfelszereléseket szerezhetnek be.
A bírálóbizottság munkájában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség által delegált tagok is részt vettek.
A bizottság tagjai a pályázati keretösszeg felosztásának alapelveivel egyhangúan egyetértettek.
A támogatásokra vonatkozó javaslatot a BM OKF főigazgatója jóváhagyta, amelynek értelmében a 652 önkéntes tűzoltó egyesület összesen 551,8 millió forint támogatásban részesül. A fennmaradó keretösszeg a természetbeni támogatásként központilag beszerzett EDR rádiók árának változása esetére biztosít fedezetet.
A pályázók a megítélt támogatásból 179,7 millió forintot működési költségeikre fordíthatnak, 273,9 millió forint értékben maguk szerezhetnek be tűzoltószakmai- és egyéb eszközöket, 42 millió forintot szertárfelújításra, 39,3 millió forintot gépjármű- és technikaieszköz-felújításra használhatnak fel, továbbá természetbeni támogatásként, 16,9 millió forint értékben EDR rádiókat vehetnek majd át a nyertesek.
Kapcsolódó dokumentumok: