Biztonság Hete programsorozat megnyitója, a Csabagyöngye Kulturális Központban

2021. szeptember 21. 08:03

Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága, a Magyar Biztosítók Szövetségével együttműködésben 2017 óta szervezi a baleset-megelőzési témájú projekteket. 

Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központban 2021. szeptember 21-én több száz gyermek vett részt a rendőrség, a katasztrófavédelem, a vöröskereszt és a Békés Megyei Kormányhivatal programján.

A rendezvény megnyitóján Kiss András tű. dandártábornok, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, valamint Hudák Pál r. ezredes, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese hangsúlyozták, hogy kis odafigyeléssel és az alapvető szabályok betartásával, sok szerencsétlenség elkerülhető lenne. Ebből az okból kifolyólag, a biztonság megteremtésén és a bajba jutottak megsegítésén dolgozó szervezetek munkatársai, a veszélyhelyzetek elkerülésével, megelőzésével kapcsolatosan próbáltak hasznos tanácsokkal szolgálni, a résztvevők számára.