Hírek


Családi nap Szeghalmon
2018. szeptember 10. 12:08
Családi napot tartott a napokban a szeghalmi hivatásos tűzoltóság a szeghalmi Várhelyi Ifjúsági Táborban a Széchenyi Ödön Tűzoltó Sport Egyesület támogatásának jóvoltából.

Az időjárás rendkívül kegyes volt a résztvevők számára, így számtalan színes program, sporttevékenység, főzés és jó hangulat várta azokat, akik kilátogattak.

A gyülekezőt követően megkezdődött a családi nap, amely keretében lehetősége a gyermekeknek több olyan érdekes programban is részt venni, mint célba lövés paintball puskával, papírsárkány eregetés és füstsátorban való tájékozódás, valamint a látogatók megtekinthettek egy tűzoltó bemutatót is.

A nap hangulatát és színvonalát emelte a kézműves foglalkozás, valamint sétahajókázás a Sebes-Körös folyón. A mozgékonyabb apróságok bevethették magukat az ugráló várba is, ahol meglehetősen nagy volt a forgalom. 

Tovább növelte az összetartás érzését közösen elkészített finom pörkölt, valamint torta elfogyasztása, amelyet követően footgolf és családi focimeccs színesítette a délutánt.

A családi nap csapatszellemet erősítő programjai még jobban összekovácsolták a kollégákat és családtagjaikat, valamint a nap végére kicsit fáradtan ugyan, de mindenki élményekkel gazdagodva tért haza.

Fotós: Szeghalmi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

 

Kapcsolódó képek:

Családi nap Szeghalmon Családi nap Szeghalmon Családi nap Szeghalmon
>>> További képek a galériában <<<