Hírek


Gyerektábor Szarvason
2018. július 24. 15:42
A táborban résztvevő gyermekek egy hetet tölthettek el a katasztrófavédelmi ifjúsági táborban, amelynek zárónapján részt vettek egy tűzoltószakmai versenyen.

Idén már hatodik alkalommal szervezte meg a szeghalmi katasztrófavédelmi kirendeltség az immár hagyományos ifjúsági tábort Szarvason. A programban részt vevő fiatalok zömében a kirendeltség munkatársainak gyermekei voltak, őket elszállásolásuk a Magyar Országos Horgász Szövetség egyik horgászüdülőjében szállásolták el.

Az egész héten át tartó táborban a szervezők izgalmas és változatos programokkal készültek a gyermekek számára, bejárták például az újonnan épített szarvasi hivatásos
tűzoltó-parancsnokság laktanyáját, ahol megtekinthették az ott állomásoztatott szereket is, majd elsétáltak a történelmi Magyarország közepéhez, ellátogattak a szarvasi arborétumban kiépített szabaduló szobákba, rekeszmászáson bizonyíthatták ügyességüket, kerékpárral pedig bejárták a környező vidéket. Az egyes napok végén, már a szálláson különböző tevékenységekkel szórakoztatták a gyerekeket, társasjátékokkal, szalonnasütéssel és a Hármas-Körös holtágában való fürdőzéssel töltötték a többi időt.

A program utolsó napján a fiatalok részt vettek egy tűzoltószakmai versenyen is, ennek során az egyes csapatok egymást túlszárnyalva igyekeztek a lehető leggyorsabban sugarat szerelni és legpontosabban célba lőni.

Fotós: Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

 

Kapcsolódó képek:

Gyerektábor Szarvason Gyerektábor Szarvason Gyerektábor Szarvason
>>> További képek a galériában <<<