Hírek


Kéklámpások Orosházán
2018. június 12. 15:19
Családok és hivatásosok tömege töltette meg Orosháza belvárosát múlt szombaton. A „Kéklámpás Nap” programnak köszönhetően rengetegen keresték fel a helyszínt családjaikkal és barátaikkal együtt.

Idén immáron hatodik alkalommal rendezte meg Orosházán az "Őrizd a lángot!" Alapítvány és Orosháza Város Önkormányzata a Városi Kéklámpás Napot. A mindennapi élet körforgásában az emberek mindössze káreseményeknél találkoznak a tűzoltókkal, rendőrökkel és mentősökkel, pedig munkájuk szerteágazó és egyik legfontosabb részfeladatuk a megelőzés. Éppen annak érdekében került megrendezésre ez az esemény, hogy az emberek jobban megismerhessék a három szervezet mindennapjaival és feladatrendszerével, valamint eszközparkjával.

A rendezvény alkalmával átadásra kerültek az Orosháza Város Önkormányzata által alapított „Év Tűzoltója”, „Év Mentőse”, „Év Rendőre” és az „Év Készenléti Rendőre” díjak is, melyet az orosházi hivatásos tűzoltó-parancsnokság állományából Jávorka Gábor tűzoltó törzszászlós vehetett át.

A főtéren a szemerkélő eső ellenére is - amely segítette még inkább élethű módon bemutatni az egyenruhások életét - nagy számban jelentek meg látogatók, akik tapasztalhatták, hogy riasztás esetén az időjárási körülményektől függetlenül azonnal útnak indul a segítség.

Az elért eredményhez ezúton is gratulálunk kollégánknak!

Fotós: "Őrizd a lángot!" Alapítvány

 

Kapcsolódó képek:

Kéklámpások Orosházán Kéklámpások Orosházán Kéklámpások Orosházán
>>> További képek a galériában <<<