Hírek


Tegnapi események összefoglalója
2018. május 30. 13:54
A keddi nap folyamán hét segélyhívás érkezett a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság műveletirányítási főügyeletére.

Tegnap délelőtt lesodródott az úttestről, majd árokba hajtott egy csónakszállító gépkocsi a Szarvast és Szentest összekötő úton, Szarvastól mintegy két kilométernyire. Az esethez szarvasi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik kiérkezésüket követően áramtalanították a járművet. A balesetben részt vevő egy személyt a mentők kórházba szállították.

A tegnapi nap során a kora délutáni órákban Békéscsabán az Irányi utcában lángok csaptak fel. A helyszínre I. kiemelt fokozatban a békéscsabai hivatásos tűzoltókat, valamint a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat szakembereit riasztották. Az esethez vonuló tűzoltók kiérkezést követően leáramtalanították az épületet, majd felkutatták a tűzet és egy darab sugár segítségével rövid időn belül felszámolták. Az eset során személyi sérülés nem történet.